A felépülés lehetséges

Nyomtatható PDF

Mint sok más internetfüggőnél, az én függőségem is korán kezdődött. Lenyűgöztek az első képernyők, amelyekkel találkoztam. Gyerekkoromban határozottan voltak időszakok, amikor megszállottan rajongtam bizonyos médiumokért (beleértve a könyveket is), de a szüleim meglehetősen szigorú iránymutatása megakadályozta, hogy ez túl problémássá váljon. Amikor tinédzserkoromban megkaptam az első számítógépemet, és szabadon használhattam hosszú órákon át anélkül, hogy bárki észrevette volna, a használatom kezdett fokozódni. Nem voltak olyan barátaim, akikhez közel álltam volna, az iskolában zaklattak, nem jöttem ki jól a szüleimmel, és nem igazán éreztem, hogy lennének jelentős hobbijaim. Az internet volt az egyetlen hely, ahol szabadnak és nyugodtnak éreztem magam. Egyre több időt töltöttem online tartalmak fogyasztásával, míg végül szó szerint a hobbimnak tekintettem egy bizonyos platformon a videók nézését. Egy diákcsere és a két év intenzív záróvizsgákra való tanulás révén a függőségem egy időre háttérbe szorult az életemben. Az ilyen időszakok, amikor az életemben egy nagyobb jó érdekében lerövidíthettem az internethasználatomat, később elgondolkodtattak rajtam, hogy valóban függő vagyok-e. 

Miután kifogástalan eredménnyel befejeztem a középiskolát, egy fekete lyukba zuhantam. Egy másik városba költöztem az egyetem miatt, és azt vártam, hogy ott minden jobb lesz. De túl sok szabadidőm és szabadságom volt, és nem tudtam kezelni. Elméletileg felnőtt voltam, de a feladatok, amelyeknek meg akartam felelni, túl nagyok voltak számomra. Fiatalkoromban kevés életvezetési készséget sajátítottam el, mert hozzászoktam, hogy elmenekülök a problémáim elől. 

Így hát újra elmenekültem. Miután néhány hónapig próbálkoztam társadalmi és tanulmányi célok elérésével az egyetemen, és kudarcot vallottam, egyre mélyebb depresszióba süllyedtem. Tudat alatt feladtam magam, és ehelyett az internettel töltöttem be a frusztráció, a harag és az üresség űrjét. Senki sem mondhatta már, hogy túl sokáig használom az órát, vagy hogy ideje aludni, ezért egész éjszakákat fennmaradtam online tartalmak nézésével. Rájöttem, hogy az egyetemi óráim felét kihagyom, mert nem éreztem motivációt menni, vagy elaludtam, mert előző este sokáig fenn voltam. Az alváshiány lett az új alapértelmezett állapotom. Már nem próbáltam igazi barátokat szerezni, vagy igazán aktív tevékenységekben részt venni. Úgy éreztem, hogy az online közösségeim jobban kielégítik a társasági és szórakozási igényemet, mint bármilyen valós kapcsolat.

Leginkább egy adott platformon közzétett videókat néztem, és fórumokon olvastam szövegeket. Egyfajta ferde perfekcionizmus alakult ki bennem a használat során. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy online figyelőlistákat és képfalakat készítsek és rendezzek át, mert azt gondoltam, hogy “egy nap” majd mindet elolvasom/megnézem, és biztos leszek a teljes tudásomban. Gyakran szerettem olyan tartalmakat fogyasztani, amelyeken emberek olyan dolgokat csinálnak, amiket én is szeretnék csinálni a való életben, és annyira lenyűgözött. A legfájdalmasabb az egészben az volt, hogy láttam ezeket az embereket elképesztő dolgokat művelni az idejükkel, miközben én minden időmet azzal töltöttem, hogy őket néztem. Kétségbeesetten szerettem volna én is képes lenni ezekre a csodálatos dolgokra, de úgy éreztem, hogy nem tudom. Féltem a kudarctól, ezért csak az adott tevékenységgel kapcsolatos információk fogyasztásához folyamodtam, félszívvel mondogatva magamnak, hogy ezt “felkészülésként” teszem arra, amikor egy nap tényleg meg fogom csinálni ezeket a dolgokat.

Ez a motivált információgyűjtés azonban a függőségem pozitívabb része volt. Sok időt töltök olyan dolgok nézésével is, amik iránt egyáltalán nem is éreztem érdeklődést, csak hogy nézzek dolgokat. Folyton kerestem a következő érdekes médiát, ami felpörgethetné az érzelmeimet, de ahogy a már elfogyasztott rengeteg információtól egyre jobban elzsibbadtam, ez egyre nehezebbé vált. Elvesztettem a koncentrációmat ahhoz, hogy bármi hosszabbat nézzek, mint egy rövid videót. Azért néztem, hogy nézzem, gyakran félúton abbahagytam a videókat, vagy játszottam közben, mert egyetlen videó már nem volt elég.

Mindez egyre mélyebbre süllyesztett a depressziómban. Enyhe szociális szorongásom is kialakult, és minden rendkívül nehéz feladatnak tűnt számomra. A “problémám” végig az volt, hogy az életem soha nem lett annyira rossz, hogy kívülről valóban kezelhetetlennek tűnjön. Továbbra is haladtam az egyetemi tanulmányaimmal, bár közepes jegyekkel, alkalmanként vállaltam rövid távú munkákat, és fenntartottam néhány laza “barátságot” anélkül, hogy valaha is közel álltam volna a “barátaimhoz”. Amikor meghívtak, hogy lógjak, boldog, társasági időket töltöttem internet nélkül. Néha sikerült rávennem magam, hogy hobbi tevékenységeket végezzek. Mindez arra késztetett, hogy úgy érezzem, az életem végül is nem is olyan rossz, és senkit sem érdekelt az életmódom. Tovább folytattam. 

Nem emlékszem konkrétan az internethasználatommal kapcsolatos mélypontra, de emlékszem egy nyaralásra, amikor végig rosszul éreztem magam. Úgy döntöttem, hogy nem adom fel magammal a depresszió miatt, amit akkor éreztem. Visszatérve az egyetemi városomba, igyekeztem mindig elfoglalt maradni, szakmai gyakorlatokat és állásokat vállaltam, hogy soha ne legyen túl sok szabadidőm, amit problémának gondoltam. Hogy produktívabb legyek, telepítettem egy blokkolót a számítógépemre, és elkezdtem naponta egyre több órára blokkolni az online oldalakat. 

Ahogy egyre több időt töltöttem a számítógépen kívül, az életem sokkal jobb lett, és kevesebb késztetést éreztem arra, hogy időt töltsek vele. Ekkoriban már napi fél órát használtam szabadon az internetet, és a szabadidős tevékenységeim is óriási mértékben javultak; többet jártam ki a szabadba, a hobbimnak hódoltam, és sosem hagytam abba a csodálkozást, hogy mennyi idő van egy napban, ha nem a képernyő előtt töltöm. Mivel aktív voltam az online időtöltés csökkentéséről szóló online fórumokon, véletlenül rábukkantam egy helyi ITAA csoport linkjére. Elmentem oda, bár nem igazán tudtam, miről is szól. Elkezdtem járni oda, pedig nem is éreztem magam internetfüggőnek, csak valakinek, aki produktívabbá akar válni azáltal, hogy kevesebb időt pazarol online. Néhány hónapig csak megbeszélésekre jártam, megosztottam egy kicsit, és továbbra is napi 30 percet használtam az internetet szórakozásra. 

Egy idő után találkoztam egy másik taggal, aki elmesélte a történetét arról, hogyan lett teljesen absztinens. Bár még mindig nem éreztem magam internetfüggőnek, a találkozónk másnapján úgy döntöttem, hogy teljesen absztinens leszek. Leírtam az összes oldalt és online tevékenységet, ami kiváltotta a fájdalmamat (ez volt a végeredményem), és tartózkodtam tőlük. Csak a napi utolsó fél órát hagytam ki az ingyenes internetezésből, de a változás így is észrevehető volt. Több érzelmet éreztem intenzívebben, mert korábban elnémítottam őket az internethasználattal. Ahogy folytattam az absztinenciát, az életem egyre jobban javult. Nem történt varázslatos változás egy napon belül, csak lassú, apró javulás. 

Eltelt egy év. Körülbelül 10 hónap után kétségeim kezdtek lenni a programmal és az absztinenciámmal kapcsolatban. Nem éreztem magam függőnek, és fogyasztottam némi online szórakozást, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy nem vagyok az. Annak ellenére, hogy nem estem bele a mértéktelen fogyasztásba, éreztem a mentális változást. Az internetes dolgok fogyasztása idegessé tesz, mintha a testem nincs összhangban a külvilággal. Zavarba ejtő és elterelődő leszek, megpróbálok egyszerre több feladatot is elvégezni, és kudarcot vallok, mint mindig. Újra abbahagytam, és áttértem egy szigorúbb absztinencia modellre.

Az internet nem fog arra késztetni, hogy elveszítsem az állásomat, és nem kockáztatja az életemet, de úgy érzem, mentálisan rosszat tesz. Arra használom, hogy eltompítsam, felerősítsem az érzéseimet, elkerüljem az embertársakkal vagy magammal való kapcsolatot, vagy megbirkózzak a félelmeimmel és az önbizalomhiányommal. Soha nem adott megoldást. Nehezebb a való életben segítséget kérni az emberektől, szembenézni egy problémával, dolgozni a fogyasztás helyett, de megéri. Kiegyensúlyozottnak érzem magam. Érzem az érzéseimet, amelyekről kiderül, hogy nem azért vannak ott, hogy szenvedést okozzanak, hanem hogy vezessenek abban, hogyan éljem az életemet. Fájdalmat érzek, és akkor tudom, hogy van valami, amin változtatnom kell. Aktívabb vagyok, a hobbijaimmal foglalkozom és társasági életet élek. Arra koncentrálok, amire igazán szükségem van abban a pillanatban, amikor online akarok lenni. A legfontosabb, hogy élőbbnek, jelenlévőbbnek érzem magam, ott vagyok a testemben és a világban, amikor nem vagyok a képernyőhöz ragadva.

Az internethasználatom még mindig nem tökéletes. Átálltam CD-re, és azt veszem észre, milyen nehéz analóg zenét találni. Még mindig online vásárolok, mert gyakran nagyon hatékony, és még nem találtam jobb módszert. Egy ideig átálltam a kihajthatós telefonra, de a kényelmetlenség idegesített, és most újra az okostelefonomat használom. De tudatában vagyok az összes médiahasználatomnak, és minden alkalommal, amikor bekapcsolok egy képernyőt, megpróbálom megkérdőjelezni magam. Tényleg muszáj ezt utánanéznem? Mi az, amire most igazán szükségem van érzelmileg? És így tudom, hogy kiderítem azokat a téglákat, amelyek még mindig lazaak az önmegtartóztatásomban.

Az internet ártott nekem. Úgy érzem, csak most, majdnem egy éve absztinens és másfél éve majdnem absztinens vagyok, veszem észre a használatom rám gyakorolt negatív hatásainak valódi mértékét. Minden információ, vélemény, ötlet, javaslat és életmód, amit online olvasok, még mindig befolyásolja a gondolkodásomat. Folyton azon tűnődöm, hogyan kellene viselkednem mások online véleménye szerint, ahelyett, hogy a belső hangomra bíznám magam, amire már régóta nem hallgattam. Néha még mindig nehezen tudok koncentrálni hosszú szövegekre vagy videókra. A szexualitásomat eltorzította a pornófogyasztásom és az általa felállított ideálok. Néha nem tudom megkülönböztetni, hogy tényleg akarok-e valamit csinálni, vagy csak azért gondolom, mert egyszer láttam online. Ezeknek a dolgoknak a gyógyulása sokáig tart, talán még annál is tovább, mint az online töltött idő. De most már a való életben élek. És itt jobb. 

Egy ITAA-gyűlés végén mindig tartunk egy perc csendet a függő internet- és technológiahasználókért, akik még mindig szenvednek. Néha magamra gondolok, amikor fiatalabb voltam, és erőre volt szükségem, hogy kiszabaduljak a függőségemből, néha pedig más tagokra, esetleg olyanokra, mint te, aki ezt olvasod. Nem ismerlek, de ha szenvedsz az internet- és technológiahasználattól, imádkozom érted, hogy ki tudj szabadulni az internet elferdült karmai közül, ahogy én tettem. Megígérem, megéri majd.


Az oldal legutóbbi frissítése: 2023. szeptember 3