Az elvonási élmény
Egy hosszú függőségi időszak után, amikor teljesen a kényszered rabságában éltél, elérted a személyes mélypontot, a teljes vereség helyét. Ez egy fájdalmas célállomás, de paradox módon egy erőteljes és szükséges hely is. Alapként szolgál majd egy új, józan és épeszű élet felépítéséhez. Amint úgy döntesz, hogy elengeded a függőséget okozó viselkedést, és tartózkodsz az önpusztító internethasználattól, eljön az elvonási tünetek ideje. Ez egy véges élmény, de végtelennek tűnhet, miközben átlépsz rajta. Ahogy a betegség háromféleképpen nyilvánul meg (fizikai, mentális/érzelmi és spirituális), úgy a elvonási tünetek (és később a józanságod) is három szinten fognak megnyilvánulni. A mi programunk MI magunk vagyunk. Megtanultuk, hogy egyedül nem tudunk felépülni. Valójában a betegségünk tovább virágzik és súlyosbítja az elszigeteltséget. A legjobb erőfeszítéseink vagy akaratunk sem tudja felszámolni a függőséget. A mi programunk azon alapul, hogy akaratunkat és legjobb ötleteinket egy nálunk nagyobb hatalomnak adjuk át, amelyet a program végrehajtásával kihasználunk. Így működik a programunk: őszinteség, nyitottság és hajlandóság. Légy… hajlandó hogy megtartson egy nyitott légyél figyelmes, és szigorú becsületes. Nincs semmi olyan, amit megtapasztaltál vagy gondoltál volna, amit egy vagy több közülünk ne tapasztalt volna már meg. Nem vagy egyedül!
Fizikailag sokan tapasztaljuk az internet- és technológiafüggőségből való leszokás során a következő tüneteket: kimerültség, álmatlanság, nyugtalanság, túlalvás, szabálytalan alvási szokások, fejfájás, testi fájdalmak, kiütések stb. Előfordulhat, hogy nagy fizikai éhséget érzünk, ami egy belső ürességet álcáz, és elkezdünk enni, hogy kitöltsük az űrt. Fontos figyelni arra, hogy az internethasználatot ne helyettesítsük más kényszerekkel, amelyekhez fordulhatunk, hogy elkerüljük azokat az érzéseket, amelyeket régóta elnyomunk egy képernyővel. Ahogy haladunk át az elvonási tüneteken, ezek az érzések elkerülhetetlenül megjelennek. Ezért fontos pihenni, és gyengéden és alapvetően gondoskodni magunkról. Még az olyan apró cselekedetek is, mint a vízivás vagy a zuhanyozás, a bátor önszeretet cselekedetei. Valóban megéritek, és ha nem győz meg minket, “tégy úgy, mintha” méltóak lennénk rá, amíg el nem hiszitek. Ha minden más kudarcot vall, gyere el sok találkozóra, ahol “addig szeretni fogunk, amíg te magad sem tudod szeretni önmagad”.”
Az elme, amely régóta hozzászokott az öntompuláshoz, úgy fogja érezni, mintha ködben lenne. Digitális mankónk nélkül tudatára ébredünk majd a koncentrációképtelenségünknek és az emlékezetünk felidézésének hiányának. Légy együttérző önmagaddal, vegyél részt gyűléseken, és keresd a közösséget azokkal, akik átestek az elvonási tüneteken. Biztosíthatnak arról, hogy a köd feloszlik, és a koncentrációd, valamint az emlékezeted helyreáll. Légy türelmes az elvonási folyamattal. Emellett a betegség által eltorzított elme negatív önbeszédet gyárt, és szélsőséges esetben öngyilkossági gondolatokat is kivetíthet. Tudd, hogy te nem ezek a gondolatok vagy. Ezek a betegség tünetei. Ne maradj velük egyedül. Beszélj más gyógyulófélben lévő függőkkel, akik általában szintén tapasztaltak önpusztító gondolatokat. Kezdd el gyengéden megerősíteni az értékedet és a benned rejlő jóságot.
Érzelmileg az elvonási tünetek számos érzést válthatnak ki, beleértve a szomorúságot, depressziót, bánatot, kétségbeesést, haragot, ingerlékenységet, magányt, unalmat, ürességet, félelmet és szorongást. Ugyanakkor néhányan közülünk megtapasztalhatunk örömteli pillanatokat is; néhány józan nap vagy hét után úgy érezhetjük, hogy “megkaptuk ezt”, és elkezdhetjük azt gondolni, hogy talán mégsem vagyunk függők. Tapasztalataink megtanították nekünk, hogy ez utóbbi érzés és hiedelem egy ravasz módja annak, hogy a betegség visszacsábítson minket a kényszeres használatba és a visszaesésbe. Egy szponzor és egy felépülési társak, akikkel kapcsolatba léphetünk, fontos módja annak, hogy kitörjünk az elszigeteltségben felmerülő téveszmékkel teli gondolkodásból és az ebből fakadó hibás döntéshozatalból. A jelenlegi érzelmi állapotunk megosztása segít enyhíteni az erős érzelmek terhét, amelyek felügyelet nélkül hagyása a további használatra késztethet minket. Maradjunk olyanok társaságában, akik megértik, hogy az internet- és technológiai kényszer betegség. Más szóval, vegyünk részt a megbeszéléseken, kérjünk telefonszámokat, és legyünk hajlandóak segítséget kérni. A felépülési körünkön kívül légy olyan emberekkel, akik megerősítenek és ünnepelnek téged, és ha lehetséges, tarts távolságot azoktól az egyénektől, akik megszégyenítenek és negatívak, vagy korlátozd az ilyen emberekkel való találkozást. A mélyebb megkülönböztető képesség kialakítása azokkal az emberekkel, helyekkel és dolgokkal kapcsolatban, amelyek vagy fenntartják, vagy aláássák az új életmód iránti elkötelezettségedet, egyrészt erőteljes szükségszerűség a felépülésed kibontakoztatásához, másrészt annak gyümölcse. Bár kihívást jelenthet, az ITAA felépülési tagjainak támogatásával lehetséges és szükséges is kommunikálni az IT határait a nem felépülő emberekkel.
Az aktív betegség nemcsak önmagunktól és más emberektől szakít el minket, hanem egy Felsőbb Erőtől is. Az alsóbb erő, amely arra késztet minket, hogy kényszeresen elszigetelten cselekedjünk a médiával, az internettel és a technológiával, erőteljes, érthetetlen és ravasz. Közös tapasztalataink megtanították nekünk, hogy bármilyen spirituális meggyőződésünk is legyen, vagy annak hiánya, van egy Felsőbb Erő, amelyhez fordulhatunk, beleértve és különösen akkor, amikor két vagy több internet- és technológiafüggő találkozik. Akár egy gyűlésen, egy gyűlés után, akár egy szponzorral vagy egy másik gyógyulófélben lévő taggal folytatott beszélgetésen, a kapcsolat erőteljes ellenszere a betegség pusztító következményeinek. A felépülési szobák bölcsessége azt is megtanítja nekünk, hogy soha nem túl korai imádkozni és/vagy meditálni. Nem kell megvárni, amíg el nem érjük a tizenegyedik lépést. Talán egy természetjárás, egy adott zenei műfaj hallgatása vagy egy gyertyaláng bámulása az, ami visszaállítja a béke és a remény látszatát. Néhány tag felfedezi a világvallásokat és/vagy visszatér egy gyermekkori hithez. Bármi legyen is a személyes utad, fontos, hogy a megvonási élményed alatt és azt követően naponta kapcsolódj egy stabilizáló és nyugtató gyakorlathoz, legyen az formális vagy informális. A szeretet forrásához való kapcsolódás spirituálisan olyan módon táplálhat téged, ahogyan a technológia soha nem tudott vagy soha nem is fog. A spirituális gyakorlat következetességével a tudatod átalakul, a lelked pedig megújul.
További gondolatok a megvonásról
Számíts rá, hogy kísértések fognak felmerülni az elvonási tünetek során. Külsőleg és belsőleg is csábítóan fog szólítani. A külső kísértés megjelenhet egy barát vagy rokon formájában, aki szívesen oszt meg videókat vagy linkeket, vagy kitartóan ragaszkodhat ahhoz, hogy meg kell nézned egy bizonyos online tartalmat. Megjelenhet ünnepnapokon, amikor a családok elektronikus eszközök körül gyűlnek össze, vagy nyilvános helyeken, ahol nagyméretű lapos képernyőkön kedvenc filmjüket streamelik. A legjobb taktika az, ha van egy terved az ilyen típusú találkozásokra, amely magában foglalhatja a határok felállításáról szóló beszélgetéseket is. Ez felváltva jelentheti bizonyos helyek vagy emberek teljes elkerülését. Ezeket a döntéseket a legjobban egy szponzorral vagy felépülési segítőkkel folytatott beszélgetésben lehet meghozni. A belső kísértés belső párbeszéd formájában nyilvánulhat meg, például: “Talán megvan ez; megnézhetem ezt a műsort; Talán mégsem vagyok függő.” Megnyilvánulhat az alacsony önbecsülésben gyökerező rejtett szégyenérzetként is. Hozd el ezeket a belső gondolatokat és érzéseket a megbeszélésekre és a felépüléssel kapcsolatos beszélgetésekre, és még jobb, ha egy szponzorhoz és a Felsőbb Erődhöz fordulsz. Felfedezed majd, hogy mindannyian képesek vagyunk azonosulni, és “együtt sikerülni fog”. Egy felépülési terv, például ha a “majomelmének” adunk valamit, amit tehet, amikor betolakodó gondolatok merülnek fel, segíthet a józanság megőrzésében. Például, ha nem tudunk kapcsolatba lépni egy biztonságos személlyel, és nincs beütemezett találkozó, amin részt vennénk, előre megtervezett módokon kell lennünk az állandóan ingadozó elménkkel, különösen, amikor izgatott állapotban van. Az elmének valami tennivalót adni magában foglalhatja a nyugalom ima vagy egy mantra ismételgetését, vagy bármilyen ima elmondását; egy megerősítés ismételgetését; az elménk összpontosítását a légzésünkre. A lehetőségek végtelenek, és az öngondoskodás útja elkerülhetetlenül arra hív, hogy fedezd fel, hogyan lehetsz helyes kapcsolatban önmagaddal és az elméddel.
Kétféle elvonási élmény létezik, egyik sem jobb, mint a másik. Az első nehéz és gyors, mindent egyszerre adsz fel. A megvonás hatásai hasonlóképpen nehezek és gyorsak. A második típus fokozatos. Talán egy hónapnyi nyereségtől való tartózkodás után tudatosul benned egy másik kényszeres informatikai viselkedés, ami korábban vakfolt volt. Hozzáadod ezt a nyereségedhez, és így növeled a józanságodat. Akár hirtelen abbahagyjuk, akár fokozatosan szokunk le a függőséget okozó internet- és technológiahasználatról, végső soron a Felsőbb Erő az elvonási élményünk építésze. Józanságunk akkor kezdődik, amikor feladjuk azt az utolsó kört. Nincs több mentség. Azt mondjuk: “Végeztem. Bármire hajlandó vagyok.” Ez a józanságunk kezdete és a kapu az újonnan megváltott élethez.
Eszközök a megvonási tünetek támogatásához
(Ez a lista nem a teljesség szándékával készült)
- ELFOGADÁS – Fogadd el, hogy internet- és technológiafüggő vagy. Nem vagy egyedül.
- MEGERŐSÍTÉSEK – A betegség azt akarja, hogy önmagunkat tagadjuk. A napi megerősítések hatékony ellenszerei ennek.
- FOGLALÁS – Ha online kell valamit csinálnod (például vásárolni), légy elszámoltatható egy tagnak vagy szponzornak. Hívd fel őket a tevékenység előtt és után, és kötelezd el magad egy időkorlátra. A foglalás hasznos lehet a főbb tevékenységek, például a meditáció vagy a lépésgyakorlatok elvégzéséhez is. Ha ellenállást érzel, hívj fel valakit, és foglaláskor fizess.
- FELSŐBB ERŐ – Találj egyet a saját megértésed szerint.
- ŐSZINTESÉG – Menj el egy megbeszélésre, és oszd meg őszintén a gondolataidat; tedd ugyanezt, amikor a megbeszélések között beszélsz egy taggal. Olyan betegek vagyunk, mint a titkaink.
- NAPLÓ – Az írás egy hatékony eszköz (mintha tollat/ceruzát vetnénk papírra), mert lehetővé teszi számodra – annak, aki mindig rohan –, hogy annyira lelassulj, hogy utolérd a valódi belső énedet. Papíron feldolgozhatjuk az érzéseinket, és feltárhatjuk, hogy mi is valójában az elégedetlenségünk gyökere az adott pillanatban. Ez egy hatékony eszköz arra is, hogy akkor nyúljunk, amikor vágy támad ránk. Sokunk számára a naplóírás a tudatos kapcsolatfelvétel egyik formája a Felsőbb Erőnkkel.
- SOROK – Határozd meg és írd le a soraidat: felső, középső és alsó. A felső sorok egészséges tevékenységek, amelyek megerősítik az értékedet (testmozgás, egészséges étkezés stb.); a középső sorok homályos és vázlatos tevékenységek, amelyek arra késztethetnek, hogy a lényegedre összpontosíts (telefon közelben tartása éjszaka; az érzéseid nem törődése, különösen, ha szomorúnak, magányosnak vagy dühösnek érzed magad); A lényegi sorok azok a tevékenységek, amelyeket aktív függőséget okoznak (pl. sorozatnézés vagy más videóstreaming platformok). A sorok írásával kapcsolatos további információkért lásd a Józanság felfedezése munkalap.
- KÉSZÍTS TERVET – Ahogy a felépülésben mondják: “Ne aggódj, készíts tervet.” Ha családot vagy barátokat látogatsz meg, és számítasz arra, hogy képernyők előtt és online tevékenység közben is jelen lesznek, a látogatás előtt készíts egy józan tervet egy szponzorral/taggal. Ha a hétvégék, az éjszaka vagy a strukturálatlan időtöltés sebezhető időszak, készíts előre tervet.
- MEGBESZÉLGETÉSEK – Ott hordják a mondást a termekben: “A megbeszélésszervezők teszik a dolgukat!” A 90 megbeszélés 90 nap alatt egy régi vágású ajánlott gyakorlat.
- MOZGÁS – Egy másik mondás szerint: “Mozgass meg egy izmot, változtass meg egy gondolatot.” Ez a betegség különösen egy mozgásszegény életmód. Bármilyen testmozgás segít az agyadnak elűzni a lehangoltságot. Oldja a stresszt, oxigénnel dúsítja a testet, és javítja az alvás minőségét.
- TERMÉSZETTERÁPIA – Az N-vitamin egy erős antidepresszáns. Akár túrázol, kertészkedsz, vagy az óceánban úszol, a természettel való kapcsolat egy másik módja annak, hogy tápláló módon tápláld az érzékeidet. Egyesek számára Isten a Nagy Szabadtéri Kikötőt jelképezi.
- RÉGI ISKOLAI ESZKÖZÖK: Légy hajlandó ébresztőórát, karórát, konyhai időzítőt, papír alapú szótárat, térképet és naplót használni.
- TÁJÉKOZTATÓ HÍVÁSOK – Emeld fel a telefont, és hívd az ITAA tagjait. Ezzel is a segítségére leszel annak, akit felhívsz!
- SZOLGÁLAT – A szolgálat tiszteletre méltó és szükséges cselekedet. Azzal, hogy időmérőként szolgálsz, közösségi hívást fogadsz, gyűlést vezetsz stb., erősíted a hovatartozás érzését, és érdemi módon hozzájárulsz a közösséghez.
- ALVÁSHIGIÉNIA – Próbáljon meg következetesen betartani a lefekvési és ébredési időt. Kerülje a koffeintartalmú italok fogyasztását késő délután.
- SZPONZORI ÉS A LÉPÉSEK – Egy másik felépüléssel foglalkozó mondás így szól: ha jól akarod érezni magad, menj el egy gyűlésre; ha valódi és tartós átalakulást szeretnél, végezd el a lépéseket. A lépések elvégzéséhez szükséged van egy szponzorra, valakire, aki már elvégezte a 12 lépést, és olyan felépülést tud elérni, amilyennek szeretnéd. Legalább egy társszponzort keress. Ez az, amikor egy másik felépülési taggal megegyeztek, hogy együtt haladtok végig a lépéseken. A szobák bölcsessége határozottan azt javasolja, hogy olyan személlyel dolgozz együtt, aki iránt nem fognak romantikus vagy szexuális érzéseket táplálni.
- CSELEKEDJ ELLENTÉTESEN – Ha nem akarsz gyűlésre menni, fuss el egyhez; Ha nem akarod felvenni a telefont, hívj fel valakit; Ha nem akarsz imádkozni…
- KÍVÁNSÁGOS SZÖRFÖZÉS – Amikor sóvárgás tör rád, állíts be egy időzítőt 20-30 percre, és csinálj helyette valami mást: sétálj, hívj fel egy tagot, imádkozz, írj naplót stb. Készíts egy tervet (lásd a fenti eszközt) arra vonatkozóan, hogyan kezeld a sóvárgást, amikor az megjelenik. Oszd meg a tervedet egy megbízható taggal, szponzorral vagy társszponzorral. Oszd meg a sikereidet egy gyűlésen.
Jelzők, amelyek arra utalnak, hogy a kivonási időszakod a végéhez közeledik
Minden ember elvonási élménye egyedi, a gyakori tapasztalatok ellenére. Általában az elvonási tünetek és a hozzájuk kapcsolódó tünetek 2-3 hónap után enyhülni kezdenek. Nagyobb békét és örömöt fogsz tapasztalni, mélyebb hovatartozás érzését, és azt, hogy nagyobb ügyességgel és magabiztossággal fogod legyőzni a kísértéseket. Nagyobb koncentrációval és memorizálással tudsz majd olvasni, és javul a mentális tisztaságod és a fókuszod. A másoktól való félelem elkezd elmúlni. Az unalom, a nyugtalanság és a köd eloszlik, és valódi örömöt fogsz találni az offline tevékenységekben. A szorongás alábbhagy. A korábban emésztő függőséget okozó tevékenységek értelmetlennek vagy visszataszítónak fognak tűnni. Összhangban leszel az érzelmeiddel, és békét fogsz találni.
Hosszú távú alázatra és szorgalomra van szükség a hosszú távú józansághoz. Elkötelezzük magunkat, hogy éberek és aktívak maradunk a felépülésünk során. Elfoghat minket az a gőg, hogy már nincs szükségünk a felépülési programunk napi haladékára, és elkezdhetjük azt hinni, hogy kigyógyultunk abból, ami korábban csupán egy rossz szokás volt. Ezek a gondolatok visszavezetnek minket a betegségünkbe. Azok, akik hónapokig vagy évekig tartó felépülés után visszaestek, azt vették észre, hogy ugyanolyan romboló módon használják a szertartásokat, mint a felépülés előtt, vagy ami még rosszabb. Ijesztő gyorsasággal tértünk vissza régi gondolkodásmódunkhoz és cselekvésünkhöz. Megdöbbenve jöttünk rá, hogy milyen közel állt hozzánk a függőnk egész idő alatt. A hosszú távú józanság azt kéri tőlünk, hogy a felépülési folyamatunk során az alázatot tartsuk elsődlegesnek, és hogy mindig legyünk készek segítséget kérni, gyakoroljuk és elmélyítsük józanságunkat a jó napokon, hogy jobban támogassuk magunkat a rossz napokon. Sőt, ha hosszú távú józansággal rendelkezünk, akkor “ahhoz, hogy megőrizzük, el kell adnunk”. Az internet- és technológiafüggőség egy ravasz betegség, amely globális kiterjedésű. Sokan vannak betegek és szenvedők, és ha elérted a hosszú távú józanság szakaszát, felkérünk, hogy légy eszköz a szenvedő újonnan érkezők szolgálatában. Úgy találtuk, hogy az ilyen szolgálat létfontosságú a saját józanságunk fenntartásához.
A megvonás több, mint pusztán a használattól való tartózkodás; arról szól, hogy azonosítsuk azokat az egész életen át tartó mintákat, amelyekkel elkerüljük az érzéseinket, másokat és Felsőbb Erőnket. Megszabadulást biztosít a technológia- és internetfüggőségtől, valamint az érzelmi blokkoktól, amelyek ezekhez kötöttek minket. A lépések szponzorral való elvégzése nélkül az absztinencia egyenértékű lesz a száraz részegséggel. Ezek olyan emberek, akik abbahagyják az alkoholfogyasztást, de nem végzik el a belső takarítást és a helyreállító munkát, amely átalakítja az életüket. A cél nem csupán az, hogy tartózkodjunk a helytelen informatikai használattól, hanem a 12 lépéses munka elvégzése is, hogy valódi pszichés változást és spirituális ébredést tapasztaljunk meg.
Aktív függőségünk egész életünkben arra késztetett minket, hogy meneküljünk önmagunk elől. Fájdalmasan tanultuk meg, hogy nem futhatunk le magunkról a végtelenségig. Az elvonási élmény lehetővé teszi számunkra, hogy végre abbahagyjuk a futást, megforduljunk, és szembenézzünk valódi önmagunkkal. Amikor feladjuk ezt a függőséget, visszakapjuk hiteles, értékes önmagunkat: józanul, épelméjűen és spirituálisan. Végső soron, az internet és a technológia kényszeres használatától való elszakadással idő és újonnan talált energia ajándékát kapjuk. Új vagy helyreállított álmokat, kapcsolatokat és életigenlő örömöt fogunk megtapasztalni.
Négy ITAA-tag kilépési élménye
1.
Emlékszem, amikor kijöttem a leghosszabb, 11 napig tartó rohamomból. Akkor voltam mélyponton. Életemben a legmagasabb szorongást éreztem. Azt hiszem, ez gyakori. Az érzelmeim elől rejtőzködtem az acting out során, majd előjött, amikor abbahagytam a fogyasztást. A szorongás fokozódott a roham miatt. Kerültem a munkával és anyukám demenciájával kapcsolatos szorongást. Amikor kijöttem a rohamból, szorongtam attól, hogy felkeljek az ágyból, nemhogy a házból. Addigra a felépülés során sokat tanultam arról, hogy érdekesnek találjam a körülményeimet. Rájöttem, hogy ezt a bénító szorongást én okoztam a függőséget okozó viselkedésemmel (11 nap egy videóstreaming platformon). Korábban csak a külső körülményekhez kötöttem a szorongást, de rájöttem, hogy amikor egy képernyő mögé bújok, az csak ront a helyzeten. Logikus, hogy ha nem bújok el a stresszes emberek, helyek és dolgok elől, az kevésbé szorongást okozóvá teszi az életemet. Ez volt az első emlékezetes élményem az elvonási tünetekkel.
Azonban azt hiszem, akkor még nem tudatosult bennem, hogy függő vagyok. Beléptem egy másik közösségbe, találtam egy szponzort, és mivel a nő alkoholista volt, csak az absztinenciát tudta javasolni. Azt javasolta, hogy használjak okostelefon nélkül, és azt mondta, hagyjam otthon a laptopomat. A gondolattól szorongtam. Nem tettem meg. Később, egy második szponzorral, aki azt javasolta, hogy végezzek egy 30 napos méregtelenítő kúrát, és csak a feltétlenül szükséges dolgokra használjam az internetet, hajlandóbb lettem megvalósítani a javaslatokat. Ekkor már az ITAA-ban voltam, ő pedig az Anonim Alkoholisták szponzora. Okostelefonról nem okostelefonra váltottam, és az internetet csak a legszükségesebb tevékenységekhez használtam: 12 lépéses gyűlésekre és adminisztratív feladatokra. Ezen kívül semmit sem tudtam csinálni online, hacsak előbb nem egyeztettem a szponzorommal. Emellett a televíziótól is méregtelenítettem.
Idővel elég sokat felépültem, már nem faltam a nap 24 órájában. Naponta legalább egyszer részt vettem az ITAA gyűlésein, minden nap hívásokat intéztem, a szponzorommal közösen dolgoztam a lépéseimen, és felajánlottam, hogy szolgálatot is végezhetek. Emellett naponta kétszer meditáltam is. Elfogadtam anyukám betegségét és későbbi halálát, és munkahelyet váltottam. Fejlődtem, és egyre jobban elfogadtam a függőségemet.
Egyszer a leszokásos időszak alatt kiütés jelent meg a lábamon, és annyira kellemetlen volt, hogy engedtem a derekamnak, és tévét néztem, hogy csillapítsam a fájdalmat (16 nap józanság után). Aznap este az ágyban fekve visszatért a viszketés, és nehéz volt aludni. A lábizmaim rángatóztak; végül elaludtam. Amikor reggel felébredtem, még mindig éreztem a kellemetlen érzést, de amikor visszahúztam a takarót, a kiütés eltűnt. Nem tudom, hogy ez méregtelenítő tünet volt-e, de nem tudom nem észrevenni a szinkronitást.
Mégis, soha nem tudtam 30 napnál tovább józan lenni. Volt két-három hét józanságom, aztán megint rám tört a mámor. Észrevettem, hogy nem vagyok ugyanabban a „mindent vagy semmit” állapotban. Azt is észrevettem, hogy ha nem hordom mindig magamnál az okostelefont, úgy érzem, mintha hiányozna belőlem egy rész. Úgy éreztem, fontos dolgokat felejtek el, mert korábban a digitális naptáramra hagyatkoztam. Valójában egyetlen találkozót sem felejtettem el (szinte semmit; a memóriám kezdett helyreállni), de féltem, hogy mégis (nem bíztam a memóriámban vagy a Felsőbb Erőben). Hasonlóképpen nem bíztam abban, hogy digitális térképek nélkül el tudok jutni egy úti célhoz és haza tudok térni. Hajlandóvá váltam igazi térképeket magammal vinni, és ténylegesen rájuk néztem. Hamarosan, meglepetésemre, rájöttem, hogy még csak rájuk sem kell néznem. Olyan helyekre mentem, ahol már jártam korábban, és valójában volt egy irányérzékem. Kezdett leesni, hogy nincs is annyira szükségem a telefonra, mint gondoltam. Én is megszabadultam az alkalmazásoktól.
Ma már van egy okostelefonom, de nincs benne SIM-kártya. Hívásokat és SMS-eket a nem okostelefonomon bonyolítok le. Az okostelefon ott van, amikor szükségem van rá. Az időm nagy részében a nem okostelefont használtam. Amikor külföldre hívok valakit, átváltok az okostelefonra. Jó érzés, hogy nincs ez a nehezebb tárgy, és nem sípol folyamatosan. A nem okostelefonom könnyű, és az akkumulátora is tovább bírja ahhoz képest. Egyre jobban tudatában vagyok a világ szépségének. A méregtelenítés segít abban, hogy jobban körülnézzek, és színesebbnek lássam a világot.
2.
Visszagondolok arra az időre, amikor elkezdtem a programot, és egy átlagos napom általában nagyon levert volt. Nem éreztem magam ura az időmnek, és reménytelenül féltem attól, hogy valaha is kontrollálni fogom a történteket. Nem tudtam, hogy függő vagyok. Emlékszem, hogy 30 napig próbáltam leszokni a technikai eszközök használatáról egy terapeuta segítségével. A 8. napig bírtam. Blokkokat raktam fel a számítógépre. Aztán visszaestem. Beszéltem a terapeutámmal, aki azt mondta: “Öreg, neked függőséged van. Meg kellene próbálnod eljárni egy AA csoportba.” Először azt gondoltam, hogy csak annyit kell tennem, hogy kézben tartom ezt, és akkor jobban leszek. Azt mondta: “Ez nem így működik.” Elmentem egy AA csoportba. Nagyon kívülállónak éreztem magam. Mindenki az alkoholról beszélt, pedig én nem vagyok alkoholfüggő. Nem beszéltem végig a gyűlésen, de úgy éreztem, van benne valami számomra, de mégsem a megfelelő csoport volt.
Emlékszem, hogy felmentem az internetfüggőségre az interneten. Megtaláltam az ITAA-t, elmentem az első találkozómra, és végre úgy éreztem, kimondhatom: “Hé, internetfüggő vagyok.” Nagyon ijesztő volt, de reményt is éreztem. Akkoriban átlagosan napi hat órát faltam, csak a számítógépem előtt. Adatrögzítőm volt a számítógépemen, ami naplózta az időt az ITAA-hoz való csatlakozás előtt és után. Naponta hat órát tudtam visszanyerni. Az első két hétben rózsaszín felhőn ringatóztam. Izgatott voltam. Az alvási ritmusom teljesen felborult. Hajnali 2-ig fennmaradtam, néha rossz napokon reggel 6-ig. Még akkor sem tudtam, amikor azt mondtam magamnak, hogy feküdjek le korábban. Izgatott voltam, hogy visszanyerem az alvási időt. Öt napig józan voltam, aztán faltam egyet. Visszatértem ugyanahhoz a régi szokáshoz. Közvetlenül ezután találtam egy ITAA-szponzort. Az izgatottságtól és a boldogságtól kezdve féltem attól, hogy fel kell adnom azt a megküzdési mechanizmust, ami a gyerekkoromban segített. Nyilvánvalóan ez nem segít felnőttkorban. Nagyon féltem, hogy elveszítem ezt a biztonságot.
Az internethasználatomat tekintve a streaming weboldalak, a közösségi média, a játékok és a pornográfia a legnagyobb bevételeim, a véletlenszerű internetes szörfözés mellett. A szponzorom azt mondta, hogy koncentráljak egy dologra, és a többi függőséget most hagyjam a múltba. Ez sokkal könnyebbé tette a dolgomat, és motiváltabbnak éreztem magam. Az alvásom minden erőfeszítésem ellenére is küzdelmes és szeszélyes volt. Annak ellenére, hogy időben lefeküdtem, mindig ébren voltam anélkül, hogy bármi dolgom lett volna, vagy nagyon korán keltem fel, és délután fáradtnak éreztem magam.
Ritkán hívtam a szponzoromat. Néhány nappal az első nagy falási roham után ismét rátört a falási roham. Kialakult egy szokásom, hogy időnként felhívom a szponzoromat, időnként megbeszélésekre járva, majd ismét falási rohamokkal tarkítva. Ahhoz, hogy elérjem az első szakaszt – 8 egymást követő napot a józanságban –, két hétig kellett megbeszélésekre járnom, majd három-négy naponta elkezdtem falási rohamokat végrehajtani. Folyamatosan megjelentem, függetlenül attól, hogy mennyire következetlen volt a józanságom.
Ami viszont jobbá vált számomra, az az alvási szintem normalizálódása volt. Beszereztem egy digitális ébresztőórát a szoba túlsó végében. Minden nap pontosan ugyanarra az időre állítom be. Fizikailag fel kell kelnem, hogy kikapcsoljam. Így megbízhatónak éreztem magam. Korábban nem tudtam magamra hagyatkozni, hogy felkeljek és csináljak valamit. Miután stabilabb lett az alvásom, mélyreható hatással volt a regenerálódásomra. Elkezdtem beépíteni a napirendembe a reggeli tevékenységeimet.
A következő hét hétben továbbra is időszakosan faltam videókat streamelő platformokon, majd kevesebb mint egy hétig józan voltam. Kialakult egy minta, amit észrevettem, és a szponzorom is megerősített: egész jól boldogulok a videókat streamelő platformoktól való tartózkodással, de a pornográfia folyamatosan visszavezetett az internetre, és ez más célok eléréséhez vezetett. A szponzorom azt mondta, hogy a pornográfiát tegyem elsődleges célponttá. Az erős érzelmeket, mint a szomorúságot, a haragot és a félelmet, már nem lehetett csillapítani a pornográfiával. Rendkívül szomorú voltam, hogy elvesztettem egy megnyugtató megküzdési mechanizmust, de ez egy nagy szimbolikus (végső) vonallá vált a homokban. A jövőben nem szabad pornót használnom. A kiiktatása jelentősen javított a felépülésemen.
Az ITAA abban is segít, hogy ne farkasszemet nézve a többi józanságomra. Néhány héttel később elértem az első 13 napos józansági időszakomat. Egyre szigorúbb és pontosabb reggeli rutint követek. Időben kelek. Stabilabb a hangulatom; kevesebb hangulatingadozást tapasztalok. Kevésbé aggódom. Rengeteg időm van a napomban. Kitöltöm a legfontosabb tevékenységek: barátok felhívása, séta a szabadban, a természet felfedezése, elektronikus projekteken való munka és egyéb hobbik. Reggelente valóban pozitívnak érzem magam, még akkor is, ha fáradtnak érzem magam.
Miután alapvetően megértettem, hogy mik a végeredményeim, hasznosabb volt tudni, hogy milyen viselkedések vezetnek vissza a végső eredményhez (más néven a középső sávhoz). A következő kihívás az volt, hogy ne folytassam ezeket a viselkedéseket, és megtanuljam, hogyan csökkentsem a normális élet stresszét. Az internethasználat csökkentése önmagában nem akadályozza meg az élet normális stresszét. Találnom kellett egy módot arra, hogy az internethasználat stresszcsökkentő aspektusait valamivel helyettesítsem, ami nem teszi tönkre az életemet. Elkezdtem meditálni. Minden nap ugyanabban az időben kelek, és a rutinom részeként meditálok. Észrevettem, hogy a stressz által kiváltott sóvárgás csökkent, mert találtam egy másik módot a stressz kezelésére. Elkezdtem felhívni a programban résztvevőket is, és amikor nem volt megbeszélés, várhattam a hívásokat, és gyakran a késleltetett falási vágyat is.
Eljutottam arra a pontra, hogy a lehető legtöbb olyan eszközt használtam, ami valóban segített. Ebben az új, tisztánlátásban felfedeztem, hogy ételfüggőségem van. Ez is, akárcsak a pornográfia, hatással volt az internethasználatomra. Ahhoz, hogy folytassam és megerősítsem a programban való részvételemet, két másik ösztöndíjprogramra is el kellett járnom, hogy kezeljem a többi függőségemet: az ételfüggőséget, valamint a szex- és szerelemfüggőséget.
Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy amikor falási rohamot akarok produkálni, akkor a többi függőséget okozó sóvárgásom jelentkezik először, nem pedig az internet. Még mindig ott van; még mindig jelen van, de sokkal, sokkal kevésbé. Valami mást is csinálok mostanában, hogy listázom az összes véletlenszerű keresést, amit egy szöveges dokumentumban néznék meg. Ez késlelteti az impulzust. Összességében az elmúlt 16 hétben hatalmas személyes fejlődésen mentem keresztül, és többet tanultam az impulzusaimról és a negatív viselkedésemről, mint az elmúlt négy évben a terápián, ahová még mindig járok. Az életszemléletem sokat javult. Úgy érzem, hogy tudok az iskolára koncentrálni. Szereztem egy állást, aztán elvesztettem, de nem faltam falási rohamot. Ez egy csoda volt. Ez azt mutatja, hogy az élet nagy stresszeivel is meg tudok birkózni úgy, hogy az ne legyen destruktív. Ez hatalmas reményt ad. Tanulok élvezni magam, és most már gyakran sétálok reggelente, és otthon hagyom a telefonomat. Annak ellenére, hogy ellenállok ennek, szeretek a gondolataimmal lenni.
Ateista vagyok, és az ITAA-ba érkezésemkor félelmeim voltak a megtéréstől. Találnom kellett valamit, amiben megbízhatok, és megtaláltam az ateista és agnosztikus AA-gyűléseket, most pedig az ITAA ateista és agnosztikus gyűléseit. Hasznosak. Engedélyt adtak nekem, hogy higgyek a Felsőbb Erőben, amit megtaláltam, és amivel most már rendelkezem.
3.
Amikor először kezdtem el felépülni, nem tudtam, mire számítsak. Ez volt az első alkalom, hogy függőként azonosítottam magam, és kissé zavarban voltam emiatt. De amikor igazi elvonási tüneteket tapasztaltam, rájöttem, hogy valójában függő vagyok.
Eleinte minden komoly kijózanodási kísérlet egy súlyos mámort követett. Szégyenérzettel a mélyponton kötöttem ki, és ezekből a mélységekből azzal az elhatározással jöttem ki, hogy soha többé nem teszem ezt ki magamnak. Jó szándékaim ellenére gyakran megdöbbentem a mámortól, és azonnal ingerlékenynek és elégedetlennek éreztem magam. Vagy talán egyfajta eufóriát éreztem, egyfajta reményt, hogy új lapot lapozok – hogy ezúttal más lesz. Ez a remény érzése akár néhány óráig, akár néhány napig is tarthatott, de idővel mindig elmúlik, és az ingerlékenység és az elégedetlenség visszatér. Elkezdtem unatkozni a józanságtól. Hamarosan elkezdtem meggyőzni magam, hogy újra én vagyok az irányítás alatt, hogy soha nem volt ilyen rossz vagy olyan nehéz kontrollálni.
Ahogy az elvonási tüneteim egyre mélyültek az elkövetkező napokban és hetekben, egyre rosszabbul éreztem magam. Ilyen volt az állandó fáradtság, a ködös fejfájás, az öröm hiánya, a világ szürkeségének érzése, és a túlterheltség érzése még olyan apró akadályok esetén is, mint a szemét kivitele, az ágyból való kikelés vagy egy telefonhívás megválaszolása. Ezek az apró akadályok hirtelen hihetetlen mértékben felerősödhettek, olyan módon, ami minden ésszel ellentétesnek tűnt, és elöntött a vágy, hogy bármilyen megkönnyebbülést találjak. Ezekben a pillanatokban gyakran éreztem fizikai fájdalmat, ami megbénított. A karjaim és a kezeim fájtak, ha bármit megpróbáltam kezelni, a lábaim fájtak, ha megpróbáltam sétálni. Már az is elviselhetetlen lelki fájdalommal töltött el, ha csak ültem és semmit sem csináltam.
Ebben a szürke, fáradt, fájdalmas ködben – ami órákig vagy napokig is elszoríthatott – az agyam belebotlott egy ötletbe, hogy mit tegyek az internettel és a technológiával. Lehet, hogy ez az egyik legfontosabb célom volt, de gyakrabban egyszerűen csak az volt az ötlet, hogy megnézzem az időjárást, válaszoljak egy e-mailre, vagy utánajárjak egy bizonyos terméknek, amit szerintem meg kellene vennem. Bármi is volt a gondolat, fénnyel töltött el. Reményt adott, hogy talán túlélem ezt a napot. Ahogy töprengtem a tevékenységen, a fáradtság kezdett elmúlni a testemből. És azokon az alkalmakon, amikor engedtem, és különösen azokon, amikor egyenesen a céljaimra törekedtem, ez a szörnyű nyomás egyszerűen eltűnt. A testemben lévő fájdalom megszűnt. Már attól is megkönnyebbültem, hogy kinyitottam a számítógépet, és mélyen éreztem, hogy ez a helyes és önmagam iránti együttérzésemre méltó dolog. Éreztem, ahogy a szorongás elolvad, és egy hűvös, zsibbadt, megnyugtató érzés terjedt szét a testemben. Hamarosan visszaértem oda, ahová megígértem magamnak, hogy soha többé nem megyek.
Ezek voltak a megvonásom mélypontjai.
Amire leginkább szükségem volt ezekben a nehéz pillanatokban, az az volt, hogy a felépülésemet minden más elé helyezzem. Ha odateszem magam. bármi A felépülésem előtt – legyen az munka, társasági élet, szenvedély vagy ügyintézés – az elmém mindig talált valami indokot, ami visszavezetett a visszaeséshez. Számomra a felépülés előtérbe helyezése azt jelenti, hogy igazán és teljes mértékben a programra támaszkodom, és megengedem magamnak, hogy semmit se tegyek, ha csak ez áll rendelkezésemre. Ha a választás a használat és a semmittevés között van, még akkor is, ha számlákat kell fizetnem, munkára kell mennem, embereket kell felhívnom – megengedem magamnak, hogy egyszerűen semmit se tegyek. Ez gyakran azt jelentette, hogy csak lefeküdtem, fájdalmat éreztem és sírtam. Amikor képes voltam rá, telefonáltam a többi tagnak, elmentem a megbeszélésekre, naplót írtam, önirgalmat gyakoroltam, és lépésről lépésre dolgoztam. A sikeres nap egyetlen feltétele, hogy ne essek vissza. Bármi más rendben van. Lehet, hogy nem jutok el dolgozni, vagy kihagyok egy találkozót – az rendben van. Számomra a józanság mindennapos teljesítmény.
Ezek nehéz napok lehetnek. De visszatekintve látom, hogy soha egyetlen példa sem volt arra, hogy a felépülés előtérbe helyezése rontott volna a helyzeten. Minden egyes alkalommal jobbra fordultak a dolgok.
A józanság első néhány hete után elkezdtem érezni a szabadság pillanatait, amikor nem éreztem vágyat az internet használatára. Ezek az időszakok maguk is veszélyesek lehettek, mert elkezdhettem azt hinni, hogy túl vagyok rajta. Lehet, hogy ellazultam, és abbahagytam a program olyan szigorú követését. Aztán elkerülhetetlenül valami megzavart – valami kudarc, valaki lemondta a terveimet, vagy talán egyszerűen rosszul éreztem magam –, és mivel a büszkeségem megakadályozott abban, hogy segítséget kérjek és beismerjem, hogy segítségre van szükségem, ismét visszaesésben találtam magam. Azt hittem, hogy megbirkóztam ezzel, és nem akartam másoknak megmutatni, hogy valójában még mindig küzdök. Nagyon meg kellett alázkodnom, hogy bevalljam, napi támogatásra van szükségem, még a jó időkben is. Ezek az ingadozások a jó közérzet és az intenzív késztetések között körülbelül az első két hónapban tartottak.
Körülbelül két hónapnyi józanság után éreztem, hogy lendületet veszek, majd hosszú, tartós időszakokat éltem át, amikor semmilyen vágyam vagy érdeklődésem nem volt a technológia vagy az internet függőséghez való használatára, néha heteket vagy akár hónapokat is eltöltöttem. Ehhez egyfajta alázat kellett. Elkezdhettem azt gondolni: “Nos, ez tényleg…” van ”Tudom, hogy függő vagyok, de most már a kezemben vannak az eszközök.” És előbb-utóbb megpróbáltam eltávolodni a programtól, mert nem akartam ennyi időt tölteni ezzel a sok munkával, ennyi találkozón való részvétellel – vissza akartam térni a saját életemhez. Az eltávolodásra tett kísérleteim elkerülhetetlenül visszaeséshez vezettek. Legfeljebb két hétig bírtam ki a program nélkül, mielőtt súlyos visszaesésem lett volna. A függő agyam ijesztően közel volt hozzám – valójában ott volt. Azt hittem, hónapokig tartó érzelmi fejlődésen mentem keresztül, de a régi gondolkodási mintáim egy szempillantás alatt visszatértek.
Ezek a fájdalmas élmények szükségesek voltak ahhoz, hogy valóban feladjam a harcot. Hogy azt mondjam: Ennyi, én… nem tudok Ha ezt egyedül teszem, akkor vége minden kockázatvállalásnak. Van egy betegségem, ugyanaz a fiziológiai állapot, mint ami az alkoholistáknak volt az 1930-as években, amikor megalakult az első 12 lépéses csoport, és amikor a függők először találtak rá arra, ami később életük végéig józanságnak bizonyult. Hozzájuk hasonlóan nincs gyógymód az állapotomra. Hozzájuk hasonlóan nekem is szükségem van napi kezelésre és támogatásra. És hozzájuk hasonlóan nekem is szükségem van segítségre egy nálam hatalmasabb erőtől.
Van egy mondás a szobákban: “Add meg magad és győzz.” Soha nem tudtam volna elképzelni azt a gazdagságot, békét, jelenlétet, értelmet vagy tisztaságot, amit az igazi önátadásom adott nekem. Az ITAA által kínált spirituális növekedés már nem teher – ez egy sokszorozó, ami mindent táplál az életemben. A másokkal kapcsolatos félelmeim és a pénzügyi bizonytalanságaim elmúltak. Mély és őszinte kapcsolataim vannak, a programon belül és kívül is. Minden nap olyan módon töltöm az időmet, ami összhangban van az értékeimmel. Kedves és gyengéd vagyok magammal és másokkal. Helyreállt a fókuszom, a memóriám és a kreativitásom. Már nem érzem úgy, hogy nem élem meg a bennem rejlő lehetőségeket. Ahelyett, hogy félnék a mindennapi élet megpróbáltatásaitól, csendes örömöt lelek az ágyazásban, a zuhanyozásban, a ház takarításában, a sétákban, a meditációban, a szeretteimmel való együttlétben és az új dolgok tanulásában. Láttam, hogy képes vagyok segíteni másokon. És minden egyes nap felhívok egy másik tagot, elmegyek egy gyűlésre, segítséget kérek, gyakorlom az őszinteséget, dolgozom a lépéseken, és hagyom, hogy a Felsőbb Erőm vezessen.
A türelmes szeretet, amit ebben a programban kaptam, segített átvészelni az elvonási tüneteimet. Most már több mint egy éve vagyok folyamatos józan, és több mint három év telt el az utolsó egész éjszakás mámorom óta. A felépülésem előtt a ‘csoda’ szó taszítónak tűnt számomra, de kevés jobb leírás van arra, amit átéltem. Az életem minden területén megtapasztalt átalakulásaim meghaladják a felfogóképességemet.
“Ezek túlzó ígéretek? Nem hisszük. Teljesülnek közöttünk – néha gyorsan, néha lassan. Mindig valóra válnak, ha teszünk értük.” (vö. AA Nagy Könyve, 84. oldal)
A józanságom megőrzése érdekében nap mint nap azon dolgozom, hogy elmélyítsem a felépülésemet. Keresem, hogy mire kaptam elhívást a spirituális fejlődésem következő lépéseként. Ezeket a lehetőségeket lépésről lépésre végzett munkán, szolgálaton és a saját felfogásom szerinti Felsőbb Erővel való kapcsolatom elmélyítésén keresztül találom meg.
4.
Függőséget okozó informatikai használatom fő színtere mindig is otthon, egyedül volt. Ott felmentem az internetre, és teljesen elzárkóztam a világtól: órákig, napokig, néha hetekig használtam, nem válaszoltam a hívásokra, és nem hagytam el a házat. Ebben a térben kétségbeesetten szerettem volna nem szembenézni önmagammal, az érzéseimmel, a felelősségemmel, az életemmel. Ez volt a végső menedékem, és egyben egy nagyon-nagyon sötét hely. Így a felépülésem kezdetén úgy döntöttem, hogy gondoskodom róla, hogy többé ne mehessek oda: teljesen megszabadultam a számítógépemtől és az okostelefonomtól (eladtam őket), így többé nem tudtam otthon elszigetelődni és eltűnni az internetben, ahogy az a haldokló szokásom volt.
Először hatalmas izgalomhullámot éreztem: szabadság és lehetőség érzése volt. De ezt gyorsan követte egy kijózanító találkozás a “függőségváltás” néven ismert jelenséggel: egyszerűen átváltottam egy másik médiumra, és pontosan úgy folytattam, mint korábban. Élénken emlékszem, hogyan ébredtem fel egy reggel, mindössze néhány nappal az új életem (számítógép és okostelefon nélkül) kezdete után, és teljesen elárasztott a nap előtti küzdelem. Ez az érzés és a menekülés vágya megkülönböztethetetlen volt attól, amit oly sokszor éreztem, mielőtt belemerültem az internetezésbe. Ahelyett, hogy online lettem volna, amire már nem voltam képes, felkaptam egy vastag, könnyen olvasható, szórakoztató regényt, és eltemettem magam... hogy: egész nap, késő estig, amíg el nem ájultam.
Könnyű volt elkedvetlenedni akkoriban, de utólag látom, hogy ez csak egy átmeneti része volt a folyamatnak számomra: már rendszeresen találkoztam más internetfüggőkkel, és a velük való beszélgetés mindent megváltoztatott. Ezáltal képes voltam elgondolkodni azon, hogy mi történik, és viszonylag gyorsan elengedni a helyettesítő függőségi viselkedést, legalábbis a szélsőségeit és a falási rohamok zökkenőmentes folytonosságát tekintve. online média. Ez annak az átmeneti állapotnak a tünete volt, amelyben a fő “lényegem” egyszerűen eltűnt, és még nem találtam ki új és jobb módszereket az érzéseim kezelésére és az időm felhasználására. Minél több új stratégiát tanultam meg, annál kevésbé kezdtem helyettesítő viselkedésekre hagyatkozni.
És hihetetlen volt, mennyi idő és energia szabadult fel számomra a függőséget okozó internetezés hiányában. Elvágva ettől a dologtól, ami olyan pusztítóan erős vonzerőt gyakorolt rám, ami oly sokáig fogságban tartott, olyan... erős. Teret adott nekem, hogy az alapvető öngondoskodásra koncentrálhassak, mint például a zuhanyozás, mosogatás, étkezés, séták és mindezek mellett… türelem. Teljesen elhanyagoltam ezeket a dolgokat, amikor kiborultam, és még a falási rohamaimon kívül is gyakran tehernek éreztem őket. Így a felépülésem első napjaiban apró lépésekkel kezdtem el foglalkozni egy stabilabb szokás kialakításával, hogy gondoskodjak magamról. Néhány napig már az is győzelemnek számított, ha kikeltem az ágyból és lezuhanyoztam.
Most, két és fél évvel később, még mindig úgy érzem, hogy erről szól a felépülésem: a magam és mások iránti szeretetteljes törődés egyre mélyebb megértése és gyakorlása. Például néhány héttel ezelőtt egy barátom felkeresett, és megkérdezte, hogy akarok-e aznap együtt lenni. Szinte azonnal odajött, jól éreztük magunkat, csak úgy beszélgettünk mindenféle dologról, és végül mindkettőnknek ebédet készítettem. Ez talán nagyon alapvető dolognak tűnhet, de hálával töltött el a felismerés, hogy ez az életem mostantól: viszonylag könnyedén és rendszeresen megmutathatom magamnak és másoknak. Számomra ez a felépülés egyik csodája.
Ezt itt az elvonási élményem kontextusában említem, mert tudom, hogy a felépülésem kezdeti szakaszában jól jött volna egy kis bátorítás, hogy a küzdelmeim megérik majd, hogy ilyen csodálatos változások állnak előttem. Időnként nehéz volt érezni a haladást, és nem elveszíteni a reményt, mert gyakran két lépés volt előre és egy hátra. A kudarcok a függőségem alapvető viselkedési formáiba való visszaesések és visszaesések formájában jelentkeztek, amikor az otthonomon kívüli informatikai használatra (könyvtárakban, barátoknál vagy családnál töltött idő alatt) kerültem, valamint ciklikus küzdelmek formájában a más dolgokba, például podcastokba, könyvekbe, magazinokba vagy gyorsételekbe való meneküléssel.
Ha tehetném, azt mondanám korábbi önmagamnak, hogy ne csüggedjek, és ne hagyjam figyelmen kívül azt a hatalmas előrelépést, amit ezek a kihívások ellenére is elértem, amelyek jelentéktelenek voltak ahhoz képest, amivel az aktív függőség során megküzdöttem. A másfél év alatt, amíg internet és számítógép nélkül éltem otthon, teljesen új szokásokat tudtam kialakítani az otthoni életemhez. Tudom, hogy különösen az elvonási tünetek kezdeti szakaszában a relaxációról és a jutalomról alkotott elképzeléseim, az identitástudatom, valamint az egész lényem és az életszemléletem még annyira szorosan összefonódott az internettel, hogy rendkívül nehéz lett volna ellenállni a késztetésnek, hogy online legyek és cselekedjek, ha fizikailag képes lettem volna rá. Így a méregtelenítésnek óriási lehetősége volt, hogy így elvághattam magam az “anyagomtól”.
A közvetlen környezetemben az informatikához való hozzáférés radikális száműzetése mellett az elvonási élményem egy másik átmeneti jelensége az volt, hogy sürgető érzésem volt, eltávolodjak bizonyos barátaimtól és társasági helyzetektől. Néhány barátság annyira az internetes kultúra és az online média általi kötődésen alapult, hogy fontos volt egy időre eltávolodni tőlük. A korai felépülésem törékeny állapotában bármi, ami szembesített az online fogyasztott dolgokkal, nagy kockázatot jelentett a visszaesésre. Voltak időszakok, amikor azt hittem, hogy el kell vágnom minden kapcsolatot a modern világgal, és egy magányos szigetre kell költöznöm, hogy elkerüljem az állandó kitöréseket: az internet mindenhol ott volt.
Az idő múlásával és a felsőbb erőkkel való kapcsolatom fejlődésével a felépülésem kevésbé a külső, és inkább a belső dolgokra összpontosított. Arról szól, hogy megtanuljam, hogy ne... akar hogy bármilyen körülmények között is használjam, ahelyett, hogy megpróbálnám mindenáron elkerülni a kísértést, és ezzel kontrollálni a függőségemet. Mint a felépült alkoholista, aki elmehet egy bárba a barátaival anélkül, hogy kísértést érezne az ivásra (vö. AA Nagy Könyve, 100-103. oldal), most már el tudom viselni, ha alkalmanként egy barátom egy streamelt sorozatról vagy egy vicces videóról beszél, amit online látott, és nem érzem magam visszahúzva a függőségembe – feltéve, hogy lelkileg egészséges maradok. Meglepő módon képes vagyok együtt élni azzal, hogy újra elérhető az internet az otthonomban. és Tíz hónapja józan maradok: ez valóban a felsőbb erő munkája az életemben.
Ez elvezet egy másik dologhoz, amit szeretnék elmondani korábbi önmagamnak, aki az elvonási tünetekkel küzdött: soha nem túl korai felsőbb erőkhöz fordulni segítségért. A korai felépülés frusztrációjának egyik oka az volt, hogy még mindig valahogy önsegítő mentalitásban csináltam: megszállottan azt gondoltam, hogy ha jó vagyok, elég keményen megfeszítem az akaraterőmet, és mindent megteszek, amiről tudom, hogy egészséges, akkor ezt a problémát kézben tartom. Ennek a gondolkodásmódnak a mérgező következménye az volt, hogy ha én nem kézben tartani, rossz voltam.
És valóban, én is nem kézben tartani. Ez a betegségem természete. Ahelyett, hogy megpróbálnám kontrollálni a kontrollálhatatlant, most egy nyugodtabb, szeretőbb és alázatosabb megközelítést alkalmazok: ítélkezés nélkül elismerem a tehetetlenségemet, és megpróbálok bevonni a felsőbb erőket mindenbe, amit teszek. Minél tovább haladok, annál inkább rájövök, hogy bármit is teszek a gyógyulásomért – legyen az lépésenkénti munka, segélyhívások vagy könyvelői segítségnyújtás –, hosszú távon semmit sem ér, ha a motivációm a kontrollon (“Urni fogok a függőségemen, ha ezt teszem”), az egómon (“Győztes leszek az életben, ha ezt teszem”) vagy a szégyenen (“Ha ezt nem teszem meg, ismét világossá válik, mennyire romlott vagyok”) alapul. Ehelyett megpróbálom megengedni, hogy a tetteim egy olyan helyről fakadjanak, szeretet melyik az a felsőbb hatalom van hozzám.
Ezt az oldalt az ITAA Webtartalom Bizottsága írta. Ha szeretne visszajelzést adni, vagy hozzájárulni erőfeszítéseinkhez, örömmel hallanánk Öntől, vagy meghívnánk Önt egyik találkozónkra. További részletek a következő címen találhatók: Szolgálati Bizottságok oldal.
Az oldal legutóbbi frissítése: 2023. április 7
