Az egyetlen dolog, ami működött

Nyomtatható PDF

A szüleim magasan képzettek voltak, és az 1980-as években mi voltunk az egyik azon kevés család a környéken, akiknek otthon volt tévéjük és számítógépük. Emlékszem, hogy hétvégenként a gyerekeknek szóló négyórás rajzfilmet néztem délelőttönként. Engem is lenyűgöztek a számítógépek. Gyerekként igazi számítógépőrült voltam, számítógépes magazinokból gépeltem be játékkódokat, hibakerestem a programokat, majd számítógépes játékokat játszottam. A számítógépek státuszt is adtak nekem, és lehetőséget adtak arra, hogy kapcsolatba lépjek a környékbeli gyerekekkel, mivel meghívhattam őket játszani a mi számítógépünkön, amivel nekik nem volt dolguk. 

12 éves koromban a szüleim elváltak, és anyámmal és a nővéremmel egy új városba költöztünk. Ott nem tudtam kapcsolatot tartani a kortársaimmal, és egyre elszigeteltebbé váltam. Ekkor vált egyre fontosabbá a tévé és a számítógépes játékok a magány enyhítésére. Valamikor, 15 éves korom körül, a szüleim ajándékba kaptam egy tévét és egy számítógépet a szobámba. Attól kezdve teljesen elszigetelődtem a szobámban, a szabadidőmet sport- és hírműsorok nézésével, valamint számítógépes játékokkal töltöttem. Ez volt az első alkalom, hogy csökkenteni akartam a tévé és a számítógép használatát, de rájöttem, hogy nem tudom abbahagyni a nézését és a játékot. Valahogy odaragadtam ezekhez a gépekhez. Nyilvánvalóan a házi feladataim megsínylették, és néha megbuktam a dolgozatokon emiatt, de összességében jó jegyeim voltak a középiskolában. 

Az egyetemen jobb lett az életem. Végre aktív társasági életet élhettem. Az első három évben nem volt otthon számítógépem. Volt otthon tévém, és emlékszem, hogy erős kényszerrel néztem a hetente sugárzott pornófilmet, valamint az éves sporteseményeket, de a többi időszakban a kényszerem eléggé visszafogott volt. A technológia megszállottja voltam. Továbbra is tech-őrültként azonosítottam magam, és ügyeltem arra, hogy én legyek a technológia élharcosa. Például a barátaim közül én vettem elsőként mobiltelefont (itt a 90-es évek végéről beszélünk). 

A kényszerem akkor kezdett igazán hatalmába keríteni, amikor vettem egy saját számítógépet internettel otthonra. Különösen az internetes pornó vált nagyon függővé számomra, és ez vezetett igazán az önpusztításhoz. Ekkor kezdtem függőnek tekinteni magam, és ekkor próbáltam igazán kontrollálni az internetes pornó iránti függőségemet. Azzal kezdődött, hogy fájlokat töröltem és hírszolgáltatásokra iratkoztam fel, miután megpróbáltam megemelni a korlátot az újrakezdéshez. Nem működött. Hasonlóképpen megpróbáltam elrejteni magam elől a modemet azzal, hogy kihúztam az összes vezetéket, visszatettem a modemet a dobozába, és eltettem a szekrénybe. Nem működött. Az agyam még mindig tudta, hol van a modem. (Most visszatekintve hihetetlen, hogy azt hittem, ezek a dolgok működnek.) 

Beleszerettem és romantikus kapcsolatba kerültem. Ez nem szűnt meg a függőségemben. Egyszerűen teljesen titokban tartottam az internetes pornó problémámat, és továbbra is a háta mögött viselkedtem. Három év után felfedtem neki ezt. Abban a pillanatban nagyon támogató és szerető volt, ami reményt adott a problémám leküzdésére. Szexuálterapeutához is mentem a problémámmal. Nem működött. Egy idő után elkezdtem viselkedni az internetes pornó miatt, titokban tartva a barátnőm előtt, amíg fel nem fedezte, kényszert éreztem a bevallásra, és új fogadalmakat tettem, hogy ezt az időszakot tényleg abbahagyom. Egészen a titkos viselkedés, felfedezés, ígéretek stb. következő hullámáig, a végtelenségig. 

Új dolgokat próbáltam ki: egy vadonatúj, tiszta laptopot. Biztosan nem fogok beszennyezni egy ilyen szűz gépet – az megmentene. Nem mentett meg. Aztán kipróbáltam a szülői felügyeletet. Blokkoltam bizonyos weboldalakat, bizonyos kulcsszavakkal ellátott oldalakat, és az esti és éjszakai hozzáférést. A jelszót máshol tartottam. Ez nagyon kellemetlen volt. Emlékszem, hogy valamikor egy kollégámmal dolgoztam a számítógépen, és meg kellett néznünk valamit az intraneten. Azonban a szülői felügyelet blokkolta a weboldalt, így ez a hülye szülői felügyelet figyelmeztetés megjelent. El kellett magyaráznom a kollégámnak, hogy most nem férhetek hozzá az oldalhoz. Természetesen ezek a szülői felügyeleti dolgok mind a saját tervem voltak, és teljesen titokban tartottam a világ többi része előtt. Nagyon zavarban voltam és szégyelltem magam emiatt. Ráadásul néha kivételt kellett tennem, és megnéztem a jelszót – persze olyan pillanatokban, amikor úgy döntöttem. Ennek az lett a következménye, hogy továbbra is visszatértem az internetes függőségekhez, mert egy ponton elkezdtem fejből megjegyezni a jelszót. Sikerült találnom módokat az internetszűrő megkerülésére is. Összességében nem működött, és csak stresszt okozott. Manapság ezeket a szülői felügyeletet biztosító internetszűrőket csak egy újabb módnak tekintem a függőségem kezelésére, egy újabb módnak, ahogyan a saját módommal csinálom. Most, hogy felépülök, már nem használok szülői felügyeletet vagy internetszűrőket. Sokkal biztonságosabbnak és nyugodtabbnak érzem magam nélkülük.

Itt kell megemlítenem, hogy az internet feletti uralomra irányuló kísérleteim nemcsak a pornónézés abbahagyására vonatkoztak. A munkahelyemen nem néztem pornót a számítógépemen, de továbbra is sok blogot, videót és hírt néztem. Gyakran több munkaórát töltöttem internetezéssel, mint a tényleges munkámmal. 

Végül, tíz évnyi internet- és pornófüggőség után az életem összeomlott. Öngyilkos hajlamaim voltak, a kapcsolatom rémálommá vált, és még a rendőrséggel is kapcsolatba kerültem. Rájöttem, hogy a három K egyike felé tartok: büntetés-végrehajtási intézet, pszichiátriai klinika vagy temető. 

Szerencsére egy segélyvonalon keresztül bekerültem a tizenkét lépéses szexuális függőségem gyógyító programjába, és teljesen belevetettem magam. Feladtam a munkámat, és anyámhoz költöztem, hogy teljes mértékben a felépülésre koncentrálhassak. A felépülésem első két évében nem volt saját számítógépem. Az első fél évben néha használtam anyám számítógépét, amihez tudta a jelszavát, és a nyilvános könyvtár számítógépeit is használtam. Azt hiszem, ez az időszak rengeteget segített a pornófüggőségemből való leszokásban. 

Fél év után újra munkát kaptam, és elköltöztem saját lakásomba, továbbra is otthon számítógép és internet nélkül. De most már a munkahelyemen is tudtam használni az internetet. Ez eleinte jól működött, és megpróbáltam a munkahelyemen is használni az internetet munka céljából, de lassan egyre több időt töltöttem nem munkával kapcsolatos célokra is. És néha voltak falási rohamaim a munkahelyemen, amikor abbahagytam a munkát, és elkezdtem a munkanap hátralévő részében az interneten szörfözni. 

Megbeszéltem ezt a szponzorommal, és azt javasolta, hogy vigyek magammal újra számítógépet és internetet otthonra. Meg is tettem. Az elején ijesztő volt, de elég jól működött. A legfontosabb, hogy eltűnt a vágyam, hogy pornót nézzek a számítógépemen. Még mindig ezt tartom a felépülés egyik csodájának. Hálás vagyok a szponzoromnak, hogy ragaszkodott hozzá, hogy ne használjak semmilyen internetszűrőt vagy idővezérlő alkalmazást a számítógépemen. Isten az én internetszűrőm és idővezérlőm, és ha kezelhető szinten akarom tartani az internethasználatomat, akkor a Felsőbb Erőmre kell támaszkodnom, nem pedig az internetszűrőkre vagy a szülői felügyeletre. Ennek ellenére, miközben a szexfüggőségből felépültem, az internethasználatom időnként továbbra is kezelhetetlen maradt, otthon vagy a munkahelyemen internetes rohamokba estem. Miután először más jellemhibáimat kezeltem, ez az internetes dolog egyre makacsabbnak bizonyult, és csak a hatodik és hetedik lépéssel sikerült megoldanom. 

Ezzel együtt fokozódott a vágyam, hogy leszokjak. Úgy éreztem, a felépülésem színlelt. Éjszakáig interneteztem, teljesen tehetetlen voltam a leszokással. Pontosan ugyanaz volt, mint mielőtt elkezdtem a tizenkét lépéses felépülést, az egyetlen különbség az volt, hogy nem volt benne pornó. A szponzorom azt javasolta, hogy keressek utána egy tizenkét lépéses programnak az internetfüggőség ellen. Meg is tettem, és végül egy másik srác mesélt nekem az ITAA-ról. 

Azonban nem akartam az ITAA-ra menni. Egyáltalán nem bíztam benne, hogy az ITAA segíteni fog. Végül egy újabb internetes függőség 2018 decemberében meggyőzött, hogy elmenjek az első ITAA-találkozómra. 

Segített? Naná, hogy segített. 

Nagyon meglepődtem, de kiderült, hogy tényleg szükségem volt az ITAA-ra – be kellett ismernem, hogy internet- és technológiafüggő vagyok, felhívva őket, és hangosan kimondva ezt más megértő internet- és technológiafüggőknek. És hallanom kellett más internet- és technológiafüggők hangját, szenvedéstörténeteit és sikeres felépülési történeteit. Igen, internet- és technológiafüggő vagyok. Nem tudom irányítani, és az életem irányíthatatlan. Szükségem van egy Felsőbb Erőre, hogy irányítsa az életemet, és az ITAA tagjaira, hogy távol maradjanak az internetes falánkságoktól. 

És a csoda az, hogy mióta csatlakoztam az ITAA-hoz, nem volt komoly internetes megszállottságom (bár néhányszor rövid időre átléptem a végső határt). Úgy érzem, a felépülésem és az életem új szintre lépett. Nagyon hálás vagyok ezért.


Az oldal legutóbbi frissítése: 2023. szeptember 3